+ 1 rész!

27. rész.

Hát újra itt vagyok! De csak egy utolsó utáni rész erejéig mert ha szabad ezt mondanom akkor " vissza tapsoltátok " amit borzasztóan köszönök szépen.
Nem is dumálok többet. Jó olvasást és mint mindig ide is várom a kommenteket!:))

- Édesem jól vagy?- guggolt le mellém Alison.- miért sírsz?
Többszöri próbálkozás után sem jött ki értelmes szó a számon ezért inkább csak oda nyújtottam a könnyáztatta papír lapot neki.
Arcát figyeltem olvasása közben és láttam amint szeme sarkában megjelennek az első könnycseppek.
Elmondtam neki is, hogy bár őt vettem feleségül, nekem mindig is Alex volt a nagy szerelem és ezen már semmi és senki nem tud változtatni.
- De én azt hittem szeretsz!- mondta nekem zokogva. És igen így van. Szeretem de annyira már senkit nem fogok mint Alexet.
- Szeretlek. De Alex egy nagyon fontos személy volt az életemben.- súgtam neki mire ellökött magától és felszaladt az emeletre.
Nem tudtam most törődni Alison hisztijével. És egyébként is már vártam mert ahányszor csak felhoztam Alexet mindig vitába fulladt az egész. Jó részt miatta nem látogattuk meg.
Kabátomat magamra kapva indultam kocsimhoz. Semmire nem vágytam jobban mint, hogy még utoljára láthassam igaz szerelmemet.
Sebességhatárt nem figyelve száguldottam és rekord idő alatt az intézethez értem. Rohanva és könnyeimtől nehezen látva magam előtt az utat mentem be és kerestem meg Alex orvosát.
- Őszinte részvétem.- jelentette ki én pedig szemeimet kezdtem el törölgetni.
- Hol van?- kérdeztem halkan és kisírt szemeimet rá szegeztem.
- Már le vittük. Esetleg...
- Igen szeretném.- mondtam mert gondoltam azt akarja, hogy megszeretném-e nézni.
Le kísért de az ajtó előtt magamra hagyott. Kicsit rémisztő volt ez az egész. A hideg, az acél szekrények és a szintén acél ágyakon fekvő lepedővel letakart élettelen testek. A hideg futkosott hátamon.
Közelebb léptem az egyik ágyhoz és leemeltem a leplet róla, majd megpillantottam Alex sápadt, nyugodt, kisimult arcát.
Könnyeim szüntelen öntötték el arcomat majd Alexre hullattak.
- Én is mindig szeretni foglak. Igazából sose szerettem annyira senkit mint téged. Miért nem hittem neked? Ha hittem volna most nem feküdnél itt holtan.- suttogtam neki bár tudtam, hogy nem hallja amit mondok.
Végig simítottam arcán majd elhagytam a termet.

* 1 hónappal később

Már 1 hónap telt el és én még mindig teljesen magam alatt vagyok.
Nincs perc, hogy ne Alex járna a fejembe. Minden koncertet lemondtam mert így semmi képpen nem lennék képes színpadra állni.
Alison sem segíti a helyzetemen mivel állandóan csak veszekszik velem. Azt hajtja, hogy most már nincs mit tenni és az élet megy tovább. És, hogy el kell ezt felejteni.
Hogy mondhat ilyet? Az emlékeket nem lehet, és nem is akarom el felejteni. Ezek az emlékek sokszor csaltak őszinte mosolyt az arcomra.
Ha össze veszünk mindig elmegyek a temetőbe. Ahogy ez ma is történt.
Oda érve leültem Alex sírja mellé és talán hülyén hangzik de beszélni kezdtem hozzá.
Elmesélve neki mindent szememből ismét hullani kezdtek könnyeim ami mostanában elég gyakran elő fordult.
Lábaimat fel húztam és térdemre hajtva fejem sírtam tovább. Hosszú percekig ültem így mikor egy érintést éreztem vállamon majd tekintetemet azonnal körbe pásztáztam de senkit nem láttam.
Talán megbolondultam de olyan érzésem támadt mintha Alex itt lenne velem.
Vártam még, hátha újra megtörténik de sajnos nem így lett. Szomorúan ballagtam kocsimhoz és haza mentem.
Haza érve leültem a konyhába és csak csendben néztem magam elé.


* 5 évvel később

Ismét újabb 5 év. Újabb 5 év ami Alex nélkül telt. Talán már nem fáj annyira mint akkor de még mindig nem vagyok túl rajta. És nem is leszek.
Alison és én elváltunk. Folyamatos viták és ingerültség lengte be az egész házat. Közösen úgy döntöttünk, hogy ez se nekünk sem pedig Alexnek nem jó így. Alex Alisonnal maradt mivel nekem még mindig rohanás az életem de a hétvégéket velem tölti.
A mai nap viszont különleges ugyanis Alex ma töltötte be a 7-et. Hatalmas bulit rendeztem neki mert nincs számomra nagyobb öröm minthogy az arcán felhőtlen mosolyt lássak.
Miután mindenki elment fáradtan dőltem le a kanapéra és a következő koncertem papírjait vettem kezembe.
- Szia apa!- ült le mellém az ünnepelt.
- Szia tündérkém.- öleltem magamhoz mosolyogva.
- Kérdezhetek valamit?- nézett rám hatalmas és gyönyörű szemeivel. Bár még csak 8 éves bámulatosan értelmes és okos.
- Persze.
- Hogy lettem én Alex?- kérdése nagyon meglepett. Nem erre számítottam. Kis gondolkozás után válaszoltam neki.
- Tudod kicsim, a nevedet egy számomra nagyon fontos ember után kaptad.- mondtam könnyeimet vissza fojtva.
- Mesélsz nekem róla?
- Ő egy nagyon jó ember volt. Ő volt a te nénikéd és az én első szerelmem. Sok szép emlékem fűződik hozzá és soha nem fogom őt elfeledni. De ő már fent van a mennyországba és onnan figyel minket.- éreztem ahogy legördül egy könnycsepp az arcomon.
- Ne sírj apuci. Én itt vagyok neked és nagyon szeretlek!- mondta majd szorosabban öleltem.
Boldog voltam, hogy ő itt van nekem. Nélküle talán már rég fel adtam volna mindent....

Nem volt egyszerű de megírtam! Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy dobjon nekem egy komit mert FONTOS lenne! És köszönöm szépen az előző részhez kapott komikat!:))
Köszönöm szépen:)