Lebukás!

7. rész.

* 1 héttel később

Lassan eltelt ez az egy hét. A gyerekek nagyon hiperaktívak és aranyosak voltak. Kennyvel is nagyon jól össze barátkoztam és nagyon jókat beszélgettünk. Viszont ma jönnek haza Pattie-ék. Mivel felhívták Kennyt és elmondták, hogy olyan dél körül érnek haza, arra a döntésre jutottam, hogy készítek ebédet.
Biztos jól fog nekik esni. Megkértem Kennyt, hogy vigyen el minket a bevásárló központba.
Mikor odaértünk eldöntöttem, hogy sajtos makarónit fogok csinálni és mikor megkérdeztem a piciket, hogy jól döntöttem-e? csak ugráltak és hevesen bólogattak. Nagyon cukik voltak.
A vásárlás után siettünk is vissza mert már nem sok idő volt a főzésre.
Míg én főztem Kenny és a csöppségek a nappaliban játszottak. Jobban mondva Kennyt nyúzták.
Már csak egy pár perc kellett a kajának, hogy tökéletes legyen mikor ajtó nyitódást hallottam.
Gondoltam megjöttek, ezért kötényemet magamon hagyva kimentem a nappaliba.
- Sziasztok!- köszöntem nekik majd megöleltem Pattiet.
- Szia Drága!- viszonozta kedvesen a köszönést.
- Hello!- dobta oda nekem Justin. És bár tudtam, hogy ez csak álca mégis rosszul esett.
- Mi ez a jó illat?- szippantott bele Pattie a levegőbe.
- Hát...-habogtam- gondoltam a hosszú út után jól esne egy kis meleg házi koszt.
- Ebben telejen igazad van!- mosolygott rám csillogó szemekkel Pattie.
- Jah!- nyögte ki Justin is.
- Kisfiam ne legyél már ennyire udvariatlan. Alex csak kedveskedni akart nekünk.- Szidta le Justint.
Erre megrántotta a vállát és bőröndjeivel elindult az emeletre.
Mit sem törődve vele bementünk az konyhába és megterítettem. Mindenki leült az asztalhoz és neki kezdtünk a makaróninak. Mivel elég nagy csend volt, boldogan könyveltem el magamban, hogy jót főztem.
Kicsivel később hallottuk ahogy Justin csattog le a lépcsőn és mikor beért a konyhába mérges pillantást vetett rám majd lecsapta elém naplóját.
- Ez mit keresett nálad???- ordítva kérdezte tőlem.
Annyira szégyelltem magam, hogy megszólalni sem tudtam.
- Azt kérdeztem mit keresett nálad bazdmeg!- ordított még hangosabban és bele ütött az asztalba.
- Justin elég!- állt fel Pattie is és erőteljesen szólt rá Justinra.- itt vannak a gyerekek is.
- Ez igaz!- csillapodott le Justin egy percre.- de nehogy már védd ezt a...- nem fejezte be mondatát.
- Nem védem! De ne itt beszéljétek meg.- ült vissza Pattie az asztalhoz.
Megfagyott a levegő és mindenkinek az kezében megállt az evőeszköz. A gyerekek csak néztek mert gondolom még nem látták ilyennek a bátyjukat Kenny pedig nem értett az egészből semmit.
Ezután arra lettem figyelmes, hogy Justin erősen megfogja karomat és kihúz a kertbe.
- Utoljára kérdezem! Mit keresett nálad a naplóm???- még mindig hangosan beszélt és szemei szikrákat szórtak.
- Először is ne haragudj! Tényleg bunkó dolog volt tőlem, hogy bele olvastam!- kezdtem mondandómat.- másodszor pedig eszem ágában sem volt kutakodni a szobádban csak a tesóid ott szerettek volna aludni és mikor kifele jöttem neki mentem az asztalnak és kiesett.- hadartam el neki gyorsan.
- Hogy képzelted? Ez a könyv a személyes dolgaimat tartalmazza. Senkinek semmi köze hozzá mi van benne!- jelentette ki.
Itt egy kicsit már én is mérges lettem mert ha jól tudom ő sem egy szent. És gondolataimnak hangot is adtam.
- Tudod azért nem kéne számon kérned, mivel te is bunkó voltál velem és meg is aláztál.
Mérgében nem mondott semmit csak azt vettem észre, hogy tenyere hatalmasat csattan az arcomon.
Az ütés után azonnal megfogtam égő, piros arcomat és könnyes szemekkel néztem fel Justinra. Nem akartam sírni de akaratlanul jöttek a könnycseppek szememből! Kívül is fáj és belül is.
De könnyeim sem hatották meg.
- Azonnal takarodj innen!- mutatott ujjával a kapu felé.- és vedd úgy, hogy ki vagy rúgva.
Gondoltam, hogy ezt fogja mondani ezért fel voltam rá készülve. És úgy voltam vele ha már minden kiderült elmondom neki a véleményemet.
- Azért azt jegyezd meg, hogy nem attól leszel valaki ha lekezelően bánsz az emberekkel és bunkó vagy. És nem baj ha kimutatod az érzéseidet.
Válaszát meg nem várva berohantam, össze szedtem a cuccaimat dobtam egy sziá-t a többieknek és elindultam.
Könnyeimtől nem sokat láttam de nem érdekelt. Futottam ahogy csak tudtam, hogy minél hamarabb haza érjek.
Mikor a kapuhoz értem a sírástól és a futástól zihálva rogytam össze. És minden erőmet össze szedve sem tudtam felállni.
És lám, egy újabb csapás. Nem tudtam mit tegyek! Nincs munkám és nincs senkim. Vissza gondoltam, hogy mikor Pattievel beszélgettem és Kennyvel ökörködtem kicsit azt éreztem, hogy van olyan aki törődik velem. De most már ennek is vége. Tanácstalan voltam.

Ennyi lenne!:) Remélem elég élménydús lett és azt is, hogy tetszik!:))
Várom a véleményeket!