Hát erre most mit mondjak?

8. rész.

1 órás sírás után fel tápászkodtam a kemény és hideg betonról és bementem a lakásba.
Sötét volt mindenhol de most nem is bántam. A kanapéra kuporodtam és újra lejátszódott fejemben a Justinnal való vitám.
Egy mondatnál azonban mindig éles fájdalom hasított szívembe. " Azonnal takarodj "
Fájt amiket mondott de tudtam, hogy igaza van. És, hogy őszinte legyek nem is nagyon ismertem magamra mert én nem vagyok egy bosszú álló típus most viszont azért is olvastam bele a naplójába mert vissza akartam vágni valamivel.
És tudom, hogy túl lőttem a célon. Viszont Justin is a pofonnal. Ha a szemeim nem csalnak akkor jól olvastam, hogy vonzódik hozzám. Akkor meg miért ütött meg?
Most a fájdalom és düh kavargott bennem. Már én sem tudtam mit érzek pontosan.
Gondolkozásom közben azonban kínzó lassúsággal elnyomott az álom.

* Másnap reggel

Mikor reggel felkeltem, égő, szúró fájdalom járta át szememet az esti sírás miatt. Lassan oda csoszogtam a tükörhöz és elborzadva láttam meg tükörképemet. Szemeim vörösek, duzzadtak és karikásak voltak arcomon pedig egy hatalmas lila folt díszelgett a pofon miatt.
Még jó, hogy szombat van és nem kell iskolába mennem mert ilyen fejjel nem szívesen mutatkoznék.
Gondolataim elterelése céljából neki láttam a házimunkának.

* Pár órával később

Befejeztem a takarítást de közben is folyamatosan kattogott az agyam tehát tervem nem jött be.
Épp készültem bemenni szobámba kicsit lepihenni mikor kopogtak. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehet az.
Oda léptem az ajtóhoz és mikor kinyitottam meglepettség ült ki az arcomra.
- Itt a fizetésed!- nyomta kezembe a borítékot Justin. De mikor meglátta az arcomat elképedve nézett rám.
- Köszi!- mondtam neki alig hallhatóan.
- Azt...azt én csináltam!- mondta habogva és arcomra mutatott.
- Igen!- válaszoltam majd hajammal takartam a sérülést.
- Ne haragudj!- hajtotta le fejét.- néha nagyon durva tudok lenni.
- Hát erre most mit mondjak?- gyűrögettem pólóm alját, hogy ne kelljen szemébe néznem.- de megérdemeltem.
- Nem érdemelted meg.- hallottam válaszát mire felkaptam fejem.- mivel gondolom el olvastál mindent  tudod, hogy milyen vagyok igazából.
- Igen.- még mindig halkan beszéltem mert számomra most ez volt a legkényesebb téma. Viszont azt is szerettem volna ha ezt tisztázzuk.
- Be mehetek?- kérdezte és kezemmel mutattam az utat.
Mikor beért láttam arcán a meglepettséget. Hát igen az én házam nem egy luxus villa mint az övé de én szeretem.
- Nagyon szép a házatok!- jelentette ki és tekintetét körbe vezette.
- Csak az én házam.- mondtam neki.
- El költöztél a szüleidtől?- kérdezte mosolyogva.
- Hát ez egy elég hosszú sztori.- mondtam neki közben leültünk a kanapéra.
- Szívesen meghallgatom.
- Oké.- mosolyogtam rá és egy nagyot sóhajtottam. Nem szívesen beszélek erről de tartozok ennyivel ha már én is kutakodtam az Ő életében.- Szóóval az én szüleim már nem élnek! Anyukámat 10 évesen, Apukámat pedig 14 évesen vesztettem el. Miután ők meghaltak a Nagyihoz kerültem de ő is meghalt ezért árvaházba kellett mennem. Majd mikor onnan kikerültem vissza költöztem ide a Nagyi házába. Hát tömören ennyi.- hadartam el neki gyorsan, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. De könnyeim még így is utat törtek maguknak.
- Na..na..nagyon sajnálom!- ismét lehajtotta a fejét.- bocsi, hogy felhoztam a témát.
- Semmi gond.- mondtam neki és letöröltem könnyeimet.
- Most egy hatalmas baromnak érzem magam.
- Miért?- nem értettem miért mondja mert most kedves.
- Hát csak azért mert olyan sok rossz történt veled és még én is rátettem egy lapáttal.- miközben beszélt kezét tördelte.
- Nem tudhattad.- zártam le részemről a témát.
Választ nem kaptam viszont felém fordult és.....